A Vörös Hadsereg még a Kárpátok előterében állt, amikor az erőszakról és a fosztogatásokról szóló hírek eljutottak a hátországba.

A szovjet betörést követően bebizonyosodott, hogy ezek nem puszta híresztelések voltak. A civil lakosság málenkij robotra hurcolása mellett akadt olyanra is példa, hogy szinte egy egész falut lemészároltak. Az egyik ilyen eset pont Kápolnapusztán történt 1945. március 16-án.

Partizánterror a Vértesben

1944 őszétől kezdve a Vértesben fekvő Kápolnapuszta környéken rendszeressé váltak a korábban ejtőernyővel ledobott szovjet partizánok fosztogató akciói. A vérfürdővel megfenyegetett helyiek egészen decemberig hallgattak jószágaik elkötéseiről, majd feljelentést tettek a csendőrségen. A nyomok a Csákberénytől északra található Házivágási vadászházhoz vezettek, amit a behívóparancsot megtagadók már korábban rejtekhelyként használtak.

A helyszínt a magyar tábori csendőrök német páncélautóval közelítették meg, ám a partizánoknak – a parancsnokuk kivételével – sikerült elmenekülniük. A tűzharcban megsérült partizánparancsnokot Fehérvárcsurgóra szállították kihallgatásra, ahonnét megszökött és a szovjet alakulatokhoz ment.

A vérben fürdött falu 

A szovjetek bécsi támadó hadműveletével a Vértesben helytálló, és korábban a hegység keleti részét visszafoglaló magyar királyi 1. huszárhadosztály végül harcolva vonult vissza a Rába mögé. 1945. március 16-án Kápolnapusztára bevonult a 2. Ukrán Front felderítő zászlóalja. A túlélők visszaemlékezéseikben arról beszéltek, hogy a szovjetekkel tartott a korábban a Fehérvárcsurgóról megszökött partizánparancsnok is, aki a helyi lakosokon állt bosszút. A férfiakat a házak pincéjébe terelték, ahol kivégezték őket.

Akik túlélték a mészárlást, azok elköltözek Kápolnapusztáról, és az ott történtekről 1989-ig nem beszélhettek. Az áldozatoknak végül 1993-ban állítottak emlékművet a falu temetőjében.

Kápolnapuszta tragédiája csak egy volt a sok közül, amelyet az ország 1944-1945-ben elszenvedett. A gyászos eset is igazolta a Magyar Királyi Honvédség harcainak jogosságát. Kápolnapusztán ugyanis bizonyosságot nyert, hogy a szovjet megszállástól való félelem nem volt indokolatlan, és hogy a Vörös Hadseregtől emberséges bánásmódot nem lehet várni. A magyar honvédek, köztük a Vértesben harcoló huszárok küzdelmeit már csak ezért sem lehet kétségbe vonni.

Csarnai Márk