1944 karácsonyán – miután a szovjet csapatok december 20-23. között áttörték a Margit-vonal Dél-Buda és a Velencei-tó közötti szektorát – a Vörös Hadsereg körbezárta Budapestet. A katlanba mintegy 70-79 ezer magyar honvéd, csendőr, Waffen-SS és Wehrmacht katona, valamint 800 ezer civil szorult. Ez volt a magyar főváros első háborús karácsonya és szilvesztere.

Harccselekmények 1944 végén és 1945 elején

1944 utolsó napján a védelem részsikereket ért el a támadókkal szemben.

A szovjetek több betörést is megkíséreltek a magyar-német arcvonalakon, amelyeket ellentámadással többször is sikerült visszaverni. Ilyenre volt példa a pesti hídfőben a 66. német gránátos-ezred arcvonalán, amelybe a szovjetek betörtek, azonban az ellentámadás visszaverte. A mátyásföldi repülőtérre betört kisebb ellenséges erőket szintén sikerült egy ellentámadással visszavetni.

A német 13. páncéloshadosztály balszárnya – ugyancsak a pesti hídfőben zajló harcokban – visszaszorult. Ennek következtében a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály jobbszárnyát Rákospalota – Palotaújfalu – Pestújhely városszegély vonalára vette vissza.

Rákoskeresztúr északi részén a 24. rohamtüzérosztály arcvonalán is szovjet betörés történt, a fő ellenállási vonalat azonban ellentámadással – amelyet Bakó Barnabás őrnagy személyesen vezetett – sikerült az eredeti helyére visszaállítani.

Plakátok a Pozsonyi úton, 1944. / Forrás: Fortepan; adományozó: Lissák Tivadar 

Az év utolsó napján a budai hídfőben a „Budapest” őrzászlóalj sikeres ellentámadást indított a lágymányosi vasúti töltés visszafoglalására. A kimerült őrzászlóalj helyét a Viharos-harccsoport, Kollarits Béla hungarista különítménye és egy páncélelhárító csoport vette át.

1945. január 1-jén a Városmajorban a Vannay-különítmény visszaverte a szovjetek harckocsikkal indított támadását – több T-34-est is harcképtelenné téve –, majd egy ellentámadással visszafoglalták az elvesztett védőállásokat. Aznap a buda-hegyvidéki hungarista harccsoport sváb-hegyi csoportjának maradékát a Farkasréti temetőbe vezényelték, ahol idővel az első vonalba kerültek és a védelmi harcokban felmorzsolódtak.

Visszaemlékezések 1944 utolsó és 1945 első napjára

1944. december 31-én a Várat ért bombatámadás után „az Országház utca teljesen leégett, mert a németek ott tárolták a benzinjüket” - jegyezte le visszaemlékezéseiben – a dezseri báró és nemes Rudnyánszky családból származó – Rudnyánszky Éva, aki 15 évesen az Úri utca 22. szám alatt élte át Budapest ostromát.

Az 1944-es esztendő utolsó egy hetében a szovjet tüzérség a budai Kissvábhegyet állandó tűz alatt tartotta. Dr. Lux Gyula első világháborús tartalékos hadnagy, nyugalmazott tanügyi főtanácsos itt, az Orbánhegyi út 13. szám alatt vészelte át az ostromot. Naplójában így emlékezett vissza 1944. december 31-ére: „Egy mécses világánál írom ezeket a sorokat életem legszomorúbb szilveszter estéjén az óvóhelynek kinevezett pincében. Egy hét óta itt élünk, mert nem tanácsos kimozdulni; az orosz tüzérség állandóan tűz alatt tartja környékünket, mert itt helyezkedett el a német tüzérség. Már így is több ízben hajszálon múlt, hogy egy akna vagy gránát áldozata nem lettem. A ház már több telitalálatot kapott, a háztető már igen lyukas.”

Mikor Budapest körül bezárult a szovjet ostromgyűrű, a fővárosban rekedt a magyar királyi I. honvéd egyetemi rohamzászlóalj is. Hetényi Károly, a zászlóalj egyik katonája még több évtizeddel a háború után is jól emlékezett arra, hogy a 3. századnál 1944. december 31-én ötven tojásból csináltak rántottát és „desszertként” egy 25 literes tejeskannában tárolt lépes mézet szervíroztak fel. A „Budavár” kávéház pezsgőkészletéből is megvásároltak néhány üveggel. A Vérhalom téri szálláshelyükön még a századparancsnokot és törzsét is vendégül látták vacsorára. Hetényi hajnalig húzta Egerszegi Sándor zászlós fülébe a „Páros csillag az ég alján” című nótát. A szolgálatban lévők és az őrszemek természetesen csak távolból hallgathatták a hegedűszót és a gramofonon lejátszott lemezeket.

Sokkal szerényebben ugyan, de a zászlóalj 2. százada is megünnepelte az újév hajnalát. Egy üveg pezsgőt ők is elfogyasztottak, de ünnepi vacsorára nekik már nem futotta. A századkörletekben uralkodó jó hangulat ellenére sem feledkezett meg azonban senki arról, hogy mégiscsak háború van. A szovjetek is tovább lőtték a magyar és német állásokat, sokan éppen ennek a napnak az éjszakáján estek el vagy sebesültek meg.

Január első napjaiban Almay Béla ezredes összefoglaló jelentést küldött az ekkor már Sopronnémetiben tartózkodó Beregfy Károly vezérezredes-honvédelmi miniszter részére. Jelentésében többek között a következőket írta: „Budapest ostromáról 1945. évi január hó 1-ig bezárólag a következőket jelentem: Budapest védőrsége a legbátrabban és legkitartóbban védelmezi minden nehézség dacára Budapestet. A lakosság fegyelmezett és nyugodt. Mindenki vakon hisz a vezetők ígéretében, hogy Budapestet napokon belül felmentik. [...] A magyar harcalakulatok magatartásáról csak a legszebbet lehet mondani. [...] és végezetül: Meggyőződésem, hogy az élelmezési, a lőszerhelyzet és a lelki momentumok figyelembevételével a felmentési kísérletnek egy héten belül be kell következnie, mert különben Budapestet, a bent lévő, megközelítőleg 100.000 fő német és magyar katonával együtt elveszítjük.”

Ludwig Fürbaß a 8. „Florian Geyer” SS-lovashadosztály egy kutyás egységében szolgált. Fogságba esését megelőzően a szilvesztert még bajtársai körében töltötte, azonban ez volt az utolsó közös ünnepük: „Az újévet még a bajtársaimmal ünnepelhettem, ekkor került sor többek között Thoma, Richter, Goiser SS-főhadnaggyá történő előléptetésére is, főnökünket pedig SS-őrnaggyá léptették elő. Ezalatt állandó támadások érték Budapestet, de már olyan sokat kaptunk, hogy már fel se vettük a bombabecsapódásokat. Ez volt az utolsó közös ünnepünk is. Az említett bajtársaim közül senkivel se találkoztam újra, sem a katlanban, sem a hadifogságban. Thomáról csak azt hallottam, hogy amikor átment az Erzsébet hídon, mindkét lábát elvesztette. Lidiaról (az orosz lány Hiwi, azaz Hilfswilliger – segéd önkéntes – volt és a Gellért Szállóban segítette a lovashadosztály kutyás egységét) hallottam a fogságban, hogy néhány orosz rátámadt, és végül agyonlőtték. [...] Amit sejtettem, az már január elején bekövetkezett. A kutyáimat át kellett adni egy bajtársamnak a málhacsapatból és jelentkeznem kellett a századom állomáshelyén. Ott azt a parancsot kaptam, hogy vegyem át a parancsnokságot egy csoport felett, egy villában.”

Árokóvóhely a Városmajorban, 1944. / Forrás: Fortepan; adományozó: Lissák Tivadar

1944. szilveszter reggelén a Vérmező környékének lakói sáncásásra vonultak ki. Az akkor 12 esztendős Sebes Emil – aki leventeként állt helyt Budapest ostromakor – így emlékezett vissza az ott történtekre: „A Vérmező Postapalota felőli végén keresztirányban az iskolánk (ma Kosztolányi Dezső Gimnázium, Attila út 135.) járdájától a Ravasz cukrászdáig (Krisztina körút 75.) 5 méter széles és 5 méter mély tankcsapdát ásattak. […] Mintegy 100 ember ásott, amikor a Mikó utca felőle alacsonyan szállva egy orosz Rata vadászgép (I-16 szovjet vadászrepülő) végig géppuskázta a munkásokat. Szaladtunk amerre tudtunk. Az egyik játszótársunkat találat érte, és meghalt. Tizenkét éves volt. A gép másodszorra is ránk csapott, ekkor az iskola melletti Logodi lépcső alján tüzelőállásban álló féllánctalpas 4 csövű légvédelmi gépágyúnak sikerült eltalálnia a gépet, ami füstölve szállt tovább a Városmajor irányába. Az életben maradottak természetesen ezt nagy tapssal jutalmazták.”

Sonderkraftfahrzeug 251 (Sd.Kfz. 251) lövészpáncélos roncsa a Vérmezőn, 1945. / Forrás: Fortepan

A most 92 éves Sebes Emil 79 évvel a háború után az alábbi gondolatokat fogalmazta meg gyerekkoráról: „Mi úgy nőttünk fel, hogy csodáltuk a háborút, a mozikban ilyen filmeket vetítettek, olvastuk a Signal újságot. Olvastunk belőle a tengelyhatalmak sikereiről, hiszen hetek alatt lerohanták Franciaországot, Belgiumot, láttuk, hogy eljutottak Moszkva alá is, Magyarország pedig visszakapta a Trianonban elcsatolt területek nagy részét. Amit láttunk, azt el is hittük, ott voltak a plakátokon, hogy Sztálin bolsevista hordái a nőket meggyalázzák, a férfiakat elhurcolják. Sokan mondták a háború alatt, hogy ez csak olyan háborús propaganda, de amikor mi személyesen is átéltük, hogy anyám fülbevalóját kíméletlenül kitépték a füléből, a barátomat pedig megfosztották a zsebórájától, akkor tudtuk, hogy sok volt az igazság abból, amit a szovjetekről hirdettek.”

Csarnai Márk

Felhasznált irodalom

Bank Barbara – Mihályi Balázs – Tóth Gábor: Naplók az óvóhelyről. Budapest ostroma civil szemmel. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2021.

Csecserits Artúr – Mihályi Balázs – Rohánszky Mihály (szerk.): Emlékek Budapest ostromáról, a kitörésről és a hadifogságról, 1944–1945. Budapest, Budapest ostroma kutatócsoport 1944-1945, 2019.

Józsa Béla: Egyetemisták az ostromgyűrűben. A Magyar Királyi I. Honvéd Egyetemi Rohamzászlóalj története 1944 októberétől 1945. február 14-ig. Budapest, Történelmi Hagyományőrző és Hadisírgondozó Alapítvány, 1999.

Mihályi Balázs: Honvédek és hungaristák a Budapest erődben 1944-1945. Budapest, Budapest ostroma 1944-1945 kutatócsoport, 2018.

Számvéber Norbert: Erőd a Duna mentén - A Budapestért 1944-45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Budapest, Petit Real, 1999.