1945. január 18-án megindult a „Konrad 3” hadműveletet. Négy nappal később a német-magyar csapatok visszafoglalták Székesfehérvárt.
Székesfehérvár 1944. december 23-án került a szovjetek kezére. A város bevételéért három napos szabad rablás járt a győzelem örömére. Ebbe beletartozott a kiskorú lányok és idős asszonyok megbecstelenítése, a lakosság elhurcolása, dolgoztatása valamint kifosztása. A város cigányai a szovjetek nagy segítségére voltak helyismeretüknek köszönhetően, de aktívan részt vettek a megszállókkal együtt a rablásokban, fosztogatásokban is. Székesfehérvár visszafoglalását követően, február 13-án a Nemzeti Számonkérő Szék csendőrei általános razziát és ellenőrzést tartottak a cigánytelepen, amelyet felszámoltak.
Gyakori eset volt, hogy a szovjetek az utcán a járókelők közül fogdosták össze a robotosokat (málenkij robot – szerk.). Egy férfit orosz katonák állították meg igazoltatásra, majd elvették csizmáját és egy katonai gumicsizmát kapott helyette. Amikor ezt szóvá tette, elvezették sáncásásra. Egy hétig nem tudtak róla semmit. Mire megtalálták, a lábai teljesen elfagytak.
A különféle visszaemlékezésekből és jelentésekből elborzasztó adatokat tudhatunk meg: „A város (női) lakosságának kb. 60%-át erőszakkal megbecstelenítették. Többeket, akik ellenálltak, agyonlőttek. Voltak esetek, mikor 20-30 orosz katona egymásután becstelenített meg egy-egy nőt. Többen szereztek ennek következtében betegséget, míg egyesek meg is haltak.”
A 10-12 éves lányoktól kezdve a 70 éves asszonyokig nem válogattak a szovjetek. A legfiatalabbak és a legidősebbek sokszor meghaltak. Többeket, akik ellenálltak vagy védelmezték a nőket, agyonlőttek. A tömeges erőszak következtében a nemi betegek száma ugrásszerűen emelkedett.
A legtöbb szovjet katona semmit sem tudott a Nyugatról, csak hogy ott mindenki burzsuj. „A szovjet katonák azokat a családokat, akiknek ágyaik, festményeik, könyveik, szemüvegük, kályhájuk volt burzsoának tartották és nem egy esetben hangoztatták, hogy nem ilyennek gondolták az elnyomott népet, akiket nekik kell felszabadítani.” Az angolvécé legtöbbjüknek teljesen ismeretlen volt. Nem egy történet szól arról, hogy a „furcsa szerkezetben akarták megmosni az ételt, majd mikor az elnyelte, szétlőtték a vécécsészét s követelték vissza tulajdonukat.”
A szovjet katonák szemében az óráknak mitikus jelentése volt. Az első dolog amit követeltek, ha civilekkel találkoztak, az órájuk volt. Székesfehérvár lakossága ekkor tanulta meg, hogy mit is jelent a „davaj csaszi” („ide az órát”). Bejczy Gyula így írta le sajátja elvesztését: „Az egész nap azzal telik, hogy eltompult egykedvűségbe zuhanva nézzük, mint adja egyik orosz a kilincset a másiknak. Mind keres, kutat, rabolni akar. Minden órát elvesznek. Az enyémet is elvette egy fiatal tiszt.”
Felmentési kísérletek: A „Konrad” hadműveletek
A német vezetés 1944. december 24-én értesülve arról, hogy Budapestet nyugati oldalról is elérték a szovjet csapatok, elrendelte Herbert-Otto Gille SS-Obergruppenführer páncéloshadtestének Magyarországra vezénylését.
1945. január 1-jén „Konrad” fedőnév alatt megindult a IV. SS-páncéloshadtest offenzívája a körbezárt Budapest felmentésére. Öt nappal később a német 711. gyaloghadosztály visszafoglalta Esztergomot, azonban Zsámbék–Bicske körzetében a szovjet csapatok megállították az előrenyomulást.
A 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály katonái Szomornál, 1945. január 5-én. / Forrás: Fortepan
A második támadás („Konrad 2”) során a német-magyar csapatok – a 10. „Westland” SS-páncélgránátos-ezred és az 1. magyar SS-rohamvadász-ezred – január 12-én sikeresen foglalták vissza Pilisszentkeresztet. Ekkor mindössze 21 kilométerre álltak a fővárostól, azonban tartva egy elhúzódó eredménytelen hegyvidéki küzdelemtől, a páncéloshadtest parancsot kapott a támadás leállítására és a „déli megoldás” végrehajtására, ezzel együtt pedig az átcsoportosításra.
A Panzerkampfwagen V Panther harkocsik menetoszlopát egy Sonderkraftfahrzeug 251 lövészpáncélos vezeti / Forrás: Pinterest
Január 18-án a német páncéloscsapatok offenzívát indítottak a Balaton és Csór között, és ezzel kezdetét vette a „Konrad 3”. Másnap a páncélosok elérték Dunapentelét, amelyet a szovjetek sietve ürítettek ki. A IV. SS-páncéloshadtest ékei mindössze 27 óra alatt kettévágták a 3. Ukrán Front védelmét. Tolbuhin marsall a hír hallatán idegösszeomlást kapott és csapatait ki akarta vonni a Dunántúlról.
A harmadik offenzíva során merült fel a stratégiailag fontos Székesfehérvár visszafoglalása.
Székesfehérvár visszafoglalása
Székesfehérvár visszafoglalása több szempontból is elengedhetetlennek bizonyult. Egyrészt fennállt annak a veszélye, hogy a térségből a Vörös Hadsereg erős ellentámadást indít a Velencei-tó északkeleti csücskéig előretört német páncélosok hátába. Ezt a támadást csak jelentős német gyalogság bevetésével lehetett volna megállítani, ez azonban nem állt rendelkezésre. Székesfehérvár körül a szovjetek lekötötték az 1. és a 23. páncéloshadosztályok jelentős részét. Az 1. páncéloshadosztályt ezért nem lehetett a 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztállyal és az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztállyal együtt összefogva, északkeleti irányba alkalmazni. Másrészt pedig Székesfehérvár katonai jelentőséggel bírt. Ide futottak be a környék jelentősebb vasútvonalai, ezért a város fontos közlekedési csomópont volt. Emellett a 3. Ukrán Front 4. gárdahadserege itt alakította ki védelmi rendszerének egyik fontos páncélelhárító körletét és a a német utánpótlási vonalak szempontjából is nagy jelentősége volt a városnak, amely Budapest visszafoglalásához létfontosságú volt.
Hellmuth Becker SS-Standartenführer a 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály- és Karl Ullrich SS-Standartenführer az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály parancsnoka / Forrás: Wikipedia (szerkesztett)
Székesfehérvártól délre a németek szállítási útvonalai körül szovjet csapattöredékek voltak. Felszámolásuk addig nehéz volt, amíg a várost a Vörös Hadsereg tartotta. Emiatt a Velencei-tó irányában is csak páncélosok védőőrizete alatt lehetett utánpótlást szállítani. 1945. január 21-ére virradóra Eberhard Thunert vezérőrnagy, az 1. páncéloshadosztály parancsnoka Úrhidától keletre kialakított harcálláspontján döntött Székesfehérvár visszafoglalásáról. A döntéssel Gille SS-Obergruppenführer is egyetértett. Az általa Thurnert vezérőrnagynak odaígért 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj Seregélyesről indult el, hogy részt vegyen Székesfehérvár visszafoglalásában. A 23. páncéloshadosztályt is arra utasították, hogy északnyugatról vegyen részt az offenzívában.
Herbert-Otto Gille SS-Obergruppenführer és Eberhard Thunert vezérőrnagy / Forrás: Wikipedia (szerkesztett)
Az 1. páncéloshadosztály Székesfehérvártól délre és délnyugatra gyülekező csoportosításának jobbszárnyát kezdetben a 113. páncélgránátos-ezred II. zászlóalja fedezte, azonban később Börgönd irányából csatlakozott az ezred zöme is, amit az I/4. páncélosszázad nyolc Panther harckocsija támogatott. A balszárnyon Helmut Huppert alezredes 1. páncélgránátos-ezredét megerősítették az 1/6. páncélosszázad 10 Panzer IV harckocsijával, a 37. páncélvadászosztály „Marder” önjáró páncéltörő ágyúival és a 37. páncélos-utászzászlóaljjal. Huppert harccsoportjának volt alárendelve a Ney-féle SS-harccsoport (SS-Kampfgruppe „Ney”) is, amelynek nyugat felől kellett támadást indítania. A német-magyar csapatokat a 403. népi-tüzérhadtest és a 73. páncélos-tüzérezred ütegei támogatták.
Helmut Huppert alezredes / Forrás: Armedconflicts.com
A „Ney” SS-harccsoportot a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség tagjai alkották. A keleti frontot megjárt magyar katonák testközelből ismerték a szovjet bolsevizmus valóságát, így amikor felrémlett a veszélye, hogy Magyarországot is megszállja a Vörös Hadsereg, önként jelentkeztek a honvédő harcra. 1944. december 25-én kivonták őket a 22. SS-önkéntes lovashadosztály állományából és a Budapest felmentésére küldött IV. SS-páncéloshadtest alá rendelték, hogy a „Konrad” hadműveletben gyalogsági támogatást nyújtsanak. A „Konrad” és „Konrad 2” hadművelet harcaiban az ezred I. zászlóalja a 3. „Totenkopf” SS-páncéloshadosztály, míg II. zászlóalja az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály alárendeltségében került bevetésre. Vitéz dr. pilisi Ney Károly különítményének III. zászlóalja 1945. január 11-én érte el a hadrafoghatóságot. Ekkor a harccsoport teljes létszáma hozzávetőlegesen 2.000 fő volt.
A Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség (KABSZ) plakátja / Forrás: NemNemSoha.gportal.hu
A „Ney” SS-harccsoport január 21-én délutánra elfoglalta a Malom-csatorna Székesfehérvár felé eső partján, Sárszentmihály magasságában lévő szovjet állásokat, majd két óra elteltével már a Székesfehérvár külterületén lévő piactéri kisállomást is elérték. Az előretörés során a magyar SS-katonák 40-50 szovjet foglyot ejtettek. Miközben a „Ney” SS-harccsoport súlyos harcokat vívott Székesfehérvár külterületeinek visszafoglalásáért, a jobbszárnytól 500 méterre egy 400-500 fős szovjet egység megközelítette Sárpentelét. Ezzel fennállt a veszélye annak, hogy a harccsoportot elvágják, ám a rádión kért tüzérségi támogatás és a német-magyar ellenlökés visszaszorította a szovjeteket Székesfehérvárra.
A városért indított közvetlen támadás este 19 óra után vette kezdetét. A Székesfehérvár szélén létesített szovjet állások ellenállását délnyugat felől a „Huppert” harccsoport törte le, délről pedig a 113/10. páncélos-utászszázad nyomult észak felé.
A szovjet alakulatok Székesfehérvártól délre és délkeletre nem tudták megakadályozni a német betörést. A német-magyar gyalogság beszivárgott az északi városrészbe és bekerítéssel fenyegette az északnyugaton harcoló szovjeteket. Ennek elkerülése érdekében megkezdték csapataik kivonását Székesfehérvárról. A visszavonulást a szovjet 338. páncéltörő tüzérezred, két összevont lövészzászlóalj és egy harckocsiszázad fedezte, ám a német-magyar előrenyomulást csak lassítani tudták.
Miután a magyar és a német gyalogság elérte a város szélét, kezdetét vette az éjszakai helységharc. Székesfehérvár központja felé közeledve a szovjetek ellenállása egyre erősödött. A város északi részét a 23. páncéloshadosztály csupán néhány páncélgránátosokból, páncélos-utászokból és vadászpáncélosokból álló kisebb rohamosztaga támadta, mivel a hadosztály erői a saját arcvonalszakaszán voltak lekötve.
Éjfél után a város nyugati felét már megtisztították a szovjetektől. Az egész éjszaka tartó harcok után 1945. január 22-én, reggel 8 órára a német-magyar csapatok visszafoglalták Székesfehérvárt. Bevonulásukat a város lakossága felszabadulásként élte meg. Az eseményt az Inter Arma 1944-1945 című kötet is megörökítette a 40. oldalon: „A magyarok ujjongva vették körül a német katonákat. Különös az asszonyok és leányok öröme. Érthető ez, mert szörnyű gyötrődésen mentek át szegények. A női szemérmet lábbal taposva lépten-nyomon erőszakoskodtak velük ezek az ázsiai fenevadak… Érthető most örömük! És nem csodálkozom azon, ha a bevonuló magyar és német katonáknak a nyakába ugrott itt is, ott is egy-egy nő és hálásan megcsókolta. Szörnyű nyomás alól szabadultak fel.”
A kora reggeli órákban a Városházához begördülő német páncélosoknak Shvoy Kálmán nyugállományú altábornagy, székesfehérvári lakos is szemtanúja volt: „A kora reggel bejövő tankok, melyek szintén a balatoni út felől jöttek, fel volt gallyazva és a nép ünnepelte őket. Fegyelmezetten viselkedtek, ezt meg kell hagyni.”
A szovjetek által meggyötört lakosság örömmel fogadta a német csapatokat / Forrás: Die Deutsche Wochenschau
A német járőrök 9 óra tájban kezdték átfésülni az óvóhelyeket, majd fél órával később a „Ney” SS-harccsoport is megjelent. Egy helyi lakos így emlékezett vissza a magyar SS katonák bevonulására: „Bemutatkozásuk a tisztelgés után a következő volt: „Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetsége!” Elmondották, hogy a Budapestre szorult német erők kiszabadítására érkeztek Fehérvárra is. Céljuk, a Velencei-tó déli partján, a főútvonal mentén előretörni a főváros felé...”
A város területén vívott harcok azonban Székesfehérvár visszaszerzése után sem értek véget. Délelőtt Szárazrét és a városi piac felől 300 szovjet katona géppisztollyal a Városházatér felé rohamozott. A kitörő szovjeteket azonban a német-magyar csapatok bekerítették.
A szovjet hadifoglyok létszáma elérte a 800 főt.
A város visszafoglalásában és a szovjet ellenállási pontok felszámolásába a „Ney” SS-harccsoport oroszlánrészt vállalt. Ney Károlyt SS-őrnaggyá léptették elő. A lakosság elbeszélése szerint a magyar csapatok még a német harci készséget is felülmúlták helyenként. A magyar SS katonák 17 szovjet páncélost lőttek ki. Hárman vették át az I. osztályú Vaskeresztet, tizenketten pedig a II. osztályú Vaskeresztet. A harcokban 171 fő halt hősi halált és 300-an megsebesültek. A fehérvári harcokat követően az alakulat zömét kivonták az arcvonalból és feltöltés végett Súrra helyezték át. Ott január 23-án ismét számos levente, valamint a légierő egy százada is csatlakozott hozzájuk.
Vitéz dr. pilisi Ney Károly és a „Ney” SS-harccsoport katonái 1945-ben. / Forrás: WWII in Color
Székesfehérvár északi részét és északkeleti előterét a németek a déli óráktól kezdve megtisztították. A 113/I. páncélgránátos-zászlóalj, az 1/6. páncélosszázad egyik szakaszának Panzer IV harckocsija, a „Ney” SS-harccsoport és a 23/I. „Norge” SS-páncélgránátos-zászlóalj katonái elől visszahúzódó szovjetek Kiskecskemétet is kiürítették.
A Pákozdtól nyugatra ideiglenes védelembe vonuló erőket január 22-én este a 113/II. Páncélgránátos-zászlóalj leváltotta. Ezzel Székesfehérvár visszafoglalása 30 nap szovjet megszállás után befejeződött.
A fentebb már idézett Bejczy Gyula naplórészletében az alábbi véleményt fogalmazta meg a szovjet megszállás 30 napjáról: „Nem lehetett volna sikeresebb antibolsevista propagandát csinálni, mint amit az orosz katonák ostoba és embertelen magatartásukkal csináltak. Csak a butaság vállalkozik arra, hogy önmaga sírásójává szegődik! Ők pedig ezt tették! Mert elképzelhetetlen, hogy valaki lelkesedjen a bolsevizmusért, miután egy hónapig élvezte azt a szabadságot, amit Ázsiából akarnak hozni Európa számára. Nincs gazdag és nincs szegény városunkban, aki az egy hónapos orosz megszállás után ne érezné, hogy ez az életforma nem a miénk. Számunkra a kommunizmusnak nincs mondanivalója.”
Székesfehérvár visszafoglalásával az 1. páncéloshadosztály biztosítani tudta a IV. SS-páncéloshadtest balszárnyát.
A „Konrad 3” offenzívát végül a benzinhiány állította le.
A január 31-én Székesfehérvár visszafoglalására indított szovjet kísérlet meglepte a németeket. A vállalkozás az újabb jelentős szovjet veszteségek árán február 5-ig csupán annyi eredménnyel járt, hogy a német katonai vezetés páncélozott harccsoportjait a Váli-víztől és a Dunától visszavonta, hogy egy részükkel megerősítse Székesfehérvár védelmét. A várost és környékét a német-magyar csapatok ezek után megtartották.
A Velencei-tó délkeleti előteréből átcsoportosított német páncéloscsapatok 1945. január 31. és február 4. között megakadályozták a 4. gardahadsereg jobbszárnyalakulatait abban, hogy rajtaütésszerű támadásukkal Székesfehérvártól északra áttörjék a Balck-seregcsoport védelmét, visszafoglalják a várost, és bekerítéssel fenyegessék a Balaton és a Velencei-tó között harcolva visszavonuló német-magyar csapatokat.
A Székesfehérvár körül kialakult harcokban a szovjetek csaknem teljes harckocsi-állományukat elveszítették. Február 11-én emiatt kényszerültek védelembe, még jóval azelőtt, hogy a korábbi, január 17-i arcvonalat elérték volna.
A 3. Ukrán Front az eredeti helyzetet nem tudta visszaállítani. Február 12-15. között a Sárvíz-csatorna és a Balaton között már csak helyi jelentőségű harcok folytak, amelyben a német III. páncéloshadtest páncélozott harccsoportjai felszámolták a szovjetek elszigetelt csoportjait a megszilárduló német-magyar arcvonal mögött. A csaknem egy hónapos harmadik székesfehérvári páncélos csata február 15-én véget ért.
1945. február 16-ától a Dunántúlon hadműveleti szünet állt be. A harcok után a Margit-állás Székesfehérvár és a Balaton között visszafoglalt szakasza a német-magyar védelem birtokában maradt.
A németek 1945. március 22-én ürítették ki Székesfehérvárt, miután hat nappal korábban megindult a szovjetek bécsi támadó hadművelete.
A március 20-ról 21-re forduló éjszaka kialakított szovjet bekerítés ellenére az 5. „Wiking” SS-páncéloshadosztály utóvédjei még március 21-én a délutáni órákban is harcoltak a város déli részében. Ekkor jelentette Karl Ullich SS-Standartenführer hadosztályparancsnok, hogy Székesfehérvárt nem tudják tovább tartani, és elrendelte a város kiürítését. A IV. SS-páncéloshadtest március 22-én 0 óra 20 perckor jelentette, hogy Székesfehérvár kiürítését befejezték. A lemaradozott német utóvédek azonban még március 22-én 20 óra 20 percig tartották a pályaudvar környékét.
Csarnai Márk
Felhasznált irodalom:
Gosztonyi Péter: Légiveszély, Budapest! Szemelvények Magyarország második világháborús történetéből (1939-1945). Budapest, Népszava Kiadó Vállalat, 1989.
Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon. Budapest, Paktum Nyomdaipari Társaság, 2001.
Lattenstein Dániel: A Vörös Hadsereg jelenléte Székesfehérváron és környékén (1944. december 2.– 1945 március 23.) – A civil lakosságon elkövetett erőszakos cselekmények. In: Belvedere 2005/XVII. 7-8.
Mózessy Gergely (szerk.): Inter arma 1944-1945. Források a székesfehérvári egyházmegye történetéből II. Székesfehérvár, Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár, 2004.
Perneki Mihály (szerk.): Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata 1918-1945. Budapest, Kossuth Kiadó, 1983.
Reszegi Zsolt: Honvéd ejtőernyősök: A csapatnem kialakulása és harcai 1938-1945 között. Doktori (Ph.D.) értekezés. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelem és Néprajzi Doktori Iskola, 2012.
Szabó Péter – Számvéber Norbert: A keleti hadszíntér és Magyarország 1943-1945. (2. bővített és átdolgozott kiadás) Nagykovácsi, Puedlo Kiadó, 2009.
Számvéber Norbert: Kard a pajzs mögött. A „KONRAD” hadműveletek története, 1945. 2. bővített kiadás. Budapest, PeKo Publishing Kft., 2013.
Számvéber Norbert: Konrad 3. Páncéloscsata Budapestért 1945. Budapest, Paktum Nyomdaipari Társaság, 2001.
