Trombitás Kristóf a Mi Hazánk Mozgalom Horthy-szobor avatását követően az alábbi véleményét fejtette ki a PestiSrácok.hu oldalon: „ezek a törvények (zsidótörvények – szerk.) szükségesek voltak a bécsi döntésekhez. Hát, ha ezek szükségesek hozzá, akkor inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem.”

Trombitás Kristóf állásfoglalásából az a marxista kánon által keltett bűntudat köszön vissza, amely nemzedékekből igyekezett kiölni a magyarságtudatot. Az 1945 előtti történelmünkről évtizedeken keresztül hazugságokat terjesztettek. A megszállókat felszabadítóként ünnepeltették szüleinkkel, nagyszüleinkkel. A katonai eskühöz halálukig hű magyar honvédeket – nagyapáinkat és dédapáinkat – lealacsonyították, s kreált bizonyítékokkal háborús bűnösöknek kiáltották ki őket. A magyar népet kollektíven bűnösnek állították be. Hosszú éveken át tartotta magát az a valótlan szemlélet – még nekem is így tanították az iskolában 1989 után! –, hogy a Magyar Királyság ezer éven át elnyomta a nemzetiségeket, ezért megérdemeltük Trianont.

Ezt a destruktív történelemszemléletet 1989 után életben tartotta a fősodratú történetírás, és ennek jele, hogy még ma is vannak, akikből felháborodást vált ki, ha a bécsi döntésekről – a magyarságnak szolgáltatott vértelen igazságról – tartanak megemlékezést az országban, vagy olyan publikációk jelennek meg a témában, melyek mellőzik a nemzetellenes baloldali felfogást.

A trianoni országcsonkítás egy olyan sokk volt, amely az akkori magyar nemzedéket megnyomorította. Ugyanakkor a magyarság – abból adódóan, hogy évszázadokkal korábban túlélte a tatár- és a törökdúlást is – bízott a hőn áhított feltámadásban. Erre az első bécsi döntés kihirdetésekor került sor. 1938-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az első világháború után gyűlöletben fogant és mesterségesen összetákolt államok életképtelenek. Ez a sors várt Csehszlovákiára, melynek nemzetiségei – nem csak a magyarok és a németek, de a szlovákok is – érthető okokból el akartak szakadni.

A magyarság többségét 1938 és 1941 között újraegyesítő országgyarapítást a magyar revíziós politika következetessége teremtette meg. Amikor 1940-ben a szörényvári magyar-román tárgyalások eredménytelenül zárultak, Magyarország akár katonai erővel is kész volt visszaszerezni Erdélyt, ám Románia az erélyes magyar fellépés hatására német-olasz döntőbíráskodást kért, mely deklarálta a második bécsi döntést. Ennek eredményeként térhetett vissza Észak-Erdély, benne a többségében színmagyar Székelyföld. Ez a magyar politika sikere volt Trianon után.

A Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része 1941-re a határok közé került. A területi visszacsatolások eredményeként Magyarország közép-európai hatalommá növekedett. Húsz évvel korábban Magyarország még egy területében megcsonkított, ellenséges államokkal körülvett ország volt, minimális mozgástérrel és mindössze 35 ezer fős haderővel. Méltán lehetünk büszkék azokra az eredményekre, melyeket 1938-tól értünk el.  

A területgyarapodásokhoz – ahogy fentebb már utaltam rá – a magyar diplomácia előkészítő munkájára és a hadseregfejlesztésre is szükség volt. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg egy olyan országvezetés nélkül, amely Trianon után zászlajára tűzte a magyar feltámadás ügyét. Egy erős, a nemzet érdekeit szem előtt tartó vezetés nélkül nem sikerült volna stabilizálni az országot az 1918-1919-es belpolitikai zűrzavar és a trianoni országcsonkítás után. Egy gyenge, önazonosságát feladó ország pedig nem tudta volna a nemzetközi színtéren érvényesíteni az érdekeit.

„Bevonulásunkkor a magyar lakosság leírhatatlan lelkesedéssel fogadta katonáinkat.” / Forrás: Fortepan

A bécsi döntésekkel, valamint Kárpátalja és a Délvidéki visszaszerzésével bizonyosságot nyert, hogy a trianoni diktátum rendelkezései sem kőbe vésettek. Ez a néhány esztendő a vesztes háború ellenére is lelkierőt adott a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék magyarjainak, mely minden nehézségen átsegítette nemzettestvéreinket az elmúlt évtizedekben. Minden kitelepítés, éhínség, üldöztetés és pogrom ellenére ezek a területek még ma is a magyar élettér részei, és amíg él a magyar identitás, az is fog maradni. Az, hogy ezeken a területeken még ma is hallani magyar szót, ahhoz hozzájárult az 1938 és 1941 közötti országgyarapítás időszaka.

Ezért vallom azt, hogy az 1944-ig fennálló magyar impérium nem volt hasztalan, s az 1938 utáni országgyarapítás a magyar történelem egyik legdicsőségesebb időszaka volt, mely büszkeséget, öntudatot és reményt ad a magyarságnak.

Aki azt mondja, hogy inkább ne lettek volna a bécsi döntések, az egyetért a trianoni diktátummal és a „merjünk kicsik lenni” szemlélettel. És aki a zsidótörvényeken keresztül nézi a bécsi döntéseket, az a kommunista történetírás hamis narratíváit ismételgeti.

Csarnai Márk