Harci repülőgépekkel bombázta volna a budapesti Corvin közt a szovjet légierő 1956. november 4-ére virradóra. A gépek már a magyar főváros felé tartottak, amikor lefújták a támadást. A tervezett légicsapásról a Militaria – Történelmi Ismeretterjesztő Kiadvány 2002/28. száma közölt részletes beszámolót.

Harcképtelenné tett ISZU-152-es szovjet rohamlövegek a József körúton, a Corvin köznél – A háttérben egy T-34-es harckocsi / Forrás: Fortepan 

Amikor 1956. november 4-én hajnalban, százezer katonával megindult Magyarország ellen a szovjet invázió, a támadásban a páncélosokra jutott a főszerep. A megszálló csapatok tankokkal zárták körül az összes magyar repülőteret és katonai objektumot, majd rövidesen a fővárost is. Mi van azonban Budapesten keményebb ellenállásra számítottak (és mint később kiderült, emiatt az előrenyomulás valóban megtorpant), elhatározták, hogy szükség esetén nehéz bombázókat is bevetnek forradalmárok bázisai ellen. 

Erről a szigorúan titkos akcióról a közelmúltig szinte semmit nem lehetett tudni, s egyes részletei még ma sem ismertek. Pedig megvalósítása hihetetlenül tragikus következményekkel járt volna a magyar főváros civil lakosságára. A szovjet vezetés ugyanis úgy döntött, hogy legnagyobb hosszú távú stratégiai nehézbombázóit veti be az utcai barikádok harcosai ellen, mit sem törődve a várható több száz (több ezer – Cs.M.) magyar polgári áldozattal.

Ebben az időben a Tu-4-es volt a legnagyobb teljesítményű szovjet bombavető, megy gyakorlatilag az amerikai B-29-es másolata volt. (1945-ben az amerikaiak ilyen gépekről dobták le az első két atombombát Hirosimára és Nagaszakira.) 1944 nyarán három, Japánt támadó B-29-es szovjet területen hajtott végre kényszerleszállást. A személyzet később visszatérhetett hazájába, de a bombázógépeket soha nem adták vissza. Sztálin parancsára szétszerelték őket, majd Andrej Tupoljev főkonstruktőr irányításával, Tu-4 jelzéssel megszervezték a szovjet változat sorozatgyártását. 1952-ig több mint négyszáz gépet építettek, melyek még 1956-ban is szolgálatban álltak. A 60 tonnás, négymotoros Tu-4-esek tízfőnyi személyzettel és 3-8 tonna bombateherrel több ezer kilométer tudtak megtenni, s felhős időben vagy éjszaka is meg tudták találni kijelölt célpontjaikat. 1955-ben egy ilyen gép dobta le az első szovjet hidrogénbombát.

1956. november 3-án a 46 szovjet nagy távolságú bombázó légi hadsereg szmolenszki parancsnokságára géptávírón parancs érkezett Moszkvából. A stratégiai légierő parancsnoka, Szudenc tábornok elrendelte, hogy november 4-én hajnalban három légi hadosztály egy-egy ezrede támadja meg Budapesten a felkelők védelmezett támaszpontjait. A hadműveletre összesen 450 tonna bombát irányoztak elő.

Kiégett szovjet BTR-152 páncélozott lövészszállító jármű a Rákóczi út - Akácfa utca sarkán / Forrás: Fortepan 

A Magyarországon zajló események miatt a Kijevben állomásozó egyik nehézbombázó ezred négy Tu-4-es gépét és személyzetét már október 30-án harckészültségbe helyezték, a felszállási parancsot azonban csak november 3-án, 23 órakor kapták meg Szmolenszkből. 

Az eligazítás szerint a támadás végcéljául a magyar főváros pesti oldalán, egy színház épületet jelöltek meg (valójában a Corvin moziról volt szó), ahol a szovjet felderítés adatai szerint a felkelők főhadiszállása működött. 

A gépek két darab 500 kilogrammos és nyolc darab 250 kilogrammos bombával a fedélzetükön, összesen 12 tonnányi halálos teherrel szálltak fel Kijevből. Valamiért azonban nem a legrövidebb útvonalat választották, hanem nyolcezer méter magasságban, dél-nyugati irányban repültek, és Románia területe felől közelítették meg Magyarországot. 

A november 4-én hajnalra időzített légitámadást végül is, nem tudni milyen okokból, még a magyar határ előtt leállították, és a gépek visszatértek kijevi bázisukra. 

Feltehető, hogy nem pusztán humanitárius szempontok miatt született meg a döntés. A főparancsnokság ugyanis nem tudta pontosan, meddig sikerült Budapesten benyomulniuk a harckocsiknak, ezért nem akarták kockáztatni, hogy saját erőiket semmisítsék meg. 

Hogy végül is mekkora pusztítást okozott volna a bombázás, csak sejteni lehet, hiszen a Corvin mozi mellett feltehetően a Kilián laktanya és szerepelt a megsemmisítendő objektumok között. Azonban ahhoz, hogy a kijelölt célt egyáltalán eltalálják, teljesen romba kellett volna dönteniük a környéket. A bombázási eljárás ugyanis akkoriban még mindig a II. világháborús technológia szerint zajlott. 

Kilőtt ISZ-3 nehéz harckocsi az Üllői út - Ferenc körút kereszteződése közelében (Távolabb az Iparművészeti Múzeum) / Forrás: Fortepan 

Ha az akciót nem állították volna le, a vezérgép a Ferihegyi repülőtér irányából 3000 méterre süllyedve, támadása közben világító bombákkal megjelölte volna a célt a mögötte haladó másik három Tu-4-eseknek. 

A gépek utazósebessége 360 km/óra körül lehetett, ami azt jelenti, hogy egy perc alatt 6 kilométert (egy másodperc alatt pedig 100 métert) tettek meg. Ha ehhez hozzászámítjuk az esetleges navigációs pontatlanságokat és az ebből adódó oldalirányú eltérést is, akkor feltehető, hogy a Ludovika tér, Baross utca, Kálvin tér, Mester utca közötti területen a gépek több tucat háztömböt romboltak volna le, mit sem törődve az ártatlan civil lakossággal, a nőkkel és gyermekekkel. (Bár a még súlyosabb tragédiát a repülőgépek visszarendelésével sikerült elkerülni, a környéket rövidesen így is rommá lőtték a szovjet tankok.)

Ugyanakkor ez a szerencsére meghiúsult bombázási akció és bizonyítja, mennyire kilátástalan volt 1956-ban Magyarország és a magyar forradalmárok helyzete. 1944-ben Budapesten lakóházakkal zsúfolt belvárosi területet még az angolszász légierő sem támadott, a szőnyegbombázásokat csak a magyar főváros külvárosi ipari és katonai objektumai ellen hajtották végre. (A Ferencvárosi pályaudvar és környékére 1944. április 3-án összesen 240 db 500 fontos rombolóbomba csapódott be. A magyar fővárost ért kár hatalmas volt, magasra tehető a polgári veszteségek száma, hiszen a találatok számos lakónegyedet és Budapest környéki települést is érintetettek. A Mária Valéria-teleptől egészen a Duna-ágig, illetve a Vágóhídtól – keresztül Pestszenterzsébeten – Kispest középső területéig hullottak a bombák. – Cs.M. Forrás: Udvardy Zoltán: Hetvenhét éve érte Budapestet az első „terrorbombázás”. hirado.hu, 2021. 04. 03.)

A szovjet vezérkar azonban felkészült arra, hogy a szó szoros értelmében, bármilyen eszközzel vérbe fojtsa a magyar forradalmat, tehát nagyobb ellenállás esetén egyszerűen szétbombázták volna Budapest belvárosi kerületeit is.

J.G.F.

Megjelent:

Militaria - Történelmi Ismeretterjesztő Kiadvány 2002/28. szám 987-989. o.