1946. január 19-én kezdődött a magyarországi németek kitelepítése, amikor Budaörsről elindult az első vonat Németországba.
A svábok kitelepítésének fő szorgalmazója Nagy Imre volt, aki a Vörös Hadsereg Magyarországra érkezésével tért vissza Moszkvából.
Nagy Imre szerepet vállalt az oroszországi bolsevik forradalomban és a bolsevik párt tagjaként csekista kiképzést kapott. Szovjetunióbeli tartózkodása alatt tagja volt a hírhedt politikai rendőrségnek, az OGPU-nak, majd rendszeresen írt jelentéseket a sztálini terror végrehajtó szervének, az NKVD-nek.
A minisztertanács 1945. december 22-i ülésén belügyminiszterként ő terjesztette elő a kitelepítési alaprendelet tervezetét és ő adta ki 1946. január 15-én a kitelepítés végrehajtását szabályozó BM rendeletet is. 1946 és 1948 között mintegy 200 ezer magyarországi németet fosztottak meg magyar állampolgárságuktól és telepítették ki őket Németországba.
Nagy Imrének az ötvenes években, mint begyűjtési miniszternek elévülhetetlen felelőssége volt a padlássöprésekben, amivel magyar parasztok százezreinek életét nyomorította meg.
A magyarországi németek megpróbáltatásai azonban már a szovjet csapatok megjelenésével kezdetét vette. A magyarországi harcok idején a Vörös Hadsereg már gyakorlatban is alkalmzata Ilja Grigorjevics Ehrenburg szovjet propagandista uszító sorait: „Öljetek! Öljetek! Erővel törjétek meg a germán nők faji gőgjét, tekintsétek őket a hadizsákmányotoknak!”
1944 novemberében a 4. Ukrán Front kihirdette a 0036. számú parancsát, amellyel a megszállt Kárpátaljáról a 18 és 50 év közötti magyar és német nemzetiségű férfiakat „málenkij robotra” hurcolták. Az összegyűjtött férfiakat a szolyvai táborba terelték, az életben maradottakat pedig fűtetlen marhavagonokban vitték el a Szovjetunió különböző lágereibe.
A Szolyvai Emlékpark / Forrás: Karpataljalap.net
1944. december 22-én a 2. és a 3. Ukrán Front Katonai Tanácsa kiadta a 0060. számú parancsot, miután Sztálin az Állami Védelmi Bizottság 1944. december 16-ai 7161. számú határozatában elrendelte a Vörös Hadsereg által megszállt országokban a német nemzetiségűek (a 17 és 45 év közötti férfiak, valamint a 18 és 30 év közötti nők) kényszermunkára hurcolását. A parancs értelmében német származású civilek és németnek mondott magyarok tömegeit hurcolták el a Szovjetunióba.
1946. január 19-én indult az első kitelepítettekkel teli vonat / Forrás: Wikimedia/Bundesarchiv
Magyarok és németek kálváriája a Kárpát-medencében
1944-től kezdve egészen 1948-ig szabályos genocídium zajlott a Kárpát-medencében. A magyarországi svábok kitelepítését megelőzően 1944 szeptembere és novembere között több mint 200 magyart gyilkoltak meg Erdély szerte a Maniu-gárdiásták, a román hatóságok hallgatólagos beleegyezésével. A magyar és a német csapatok Erdélyből történő kivonulását követően gyakori volt, hogy a helyi románok és cigányok magyar kastélyokat dúltak fel és fosztottak ki. A barcaföldvári lágerbe magyar és német hadifoglyok mellett észak-erdélyi magyar és német ajkú civilek ezreit zsúfolták össze 1944 októberétől. Itt válogatták ki a munkaképeseket, akiket a szovjet ellenőrzés alatt álló foksányi átmeneti táborba, majd onnan a Szovjetunió táboraiba irányítottak.
A magyar honvédség délvidéki kivonulása után a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg tagjai – Josip Broz Tito tudtával – 1944-1945-ben bírósági eljárás nélkül 40 ezer magyar és több tízezer sváb civilt gyilkoltak és kínoztak meg etnikai alapon, akikkel szemben a kommunista pártvezetés a kollektív bűnösség elvét alkalmazta. A Jugoszlávia Népfelszabadító Antifasiszta Tanácsa már 1944 novemberében – szovjet mintára – Jugoszlávia egész területén hozzálátott a magyarok, svábok, isztriai olaszok és horvátok deportálásához. 1948-ig a Bácska, Bánát és a Szerémség területén felállított táborokban több mint 30 ezren lelték halálukat.
A csehszlovák hadsereg katonái 1945 nyarán legalább 265 német és magyar polgári személyt gyilkolt le Prerau város közelében. Az eddig fellelt dokumentumok bizonysága szerint legkevesebb 530 magyart és németet gyilkoltak meg Pozsonyligetfalun több szakaszban zajló tömegmészárlás keretében.
1946-ban mintegy 43 ezer magyart deportáltak kényszermunkára a Szudétavidékre, több ezren pedig az anyaországba szöktek. Azokat, akiket nem hurcoltak el, vagy nem menekültek el, őket egy lakosságcsere program keretében telepítették ki a szülőföldjükről. Az első felvidéki magyarokat szállító szerelvény 1947. április 12-én indult el. Ennek során mintegy 80 ezer magyart űztek el otthonaikból.
A csehszlovák magyar- és németellenes atrocitásokat az 1948-as kommunista hatalomátvétel után évtizedekre eltusolták. A Beneš-dekrétumok pedig máig érvényben vannak.
Németországba induló vagonok a soroksári pályaudvaron 1946 májusában / Forrás: svabkitelepites.hu
Bár Magyarországon van hivatalos emléknapja mind a német kitelepítésnek, mind azoknak, akiket a Szovjetunió lágereibe hurcoltak, mind pedig a kommunizmus áldozatainak is, ugyanakkor a kommunisták által elkövetett bűnök még 33 év után is enyhe megítélés alá esnek. Budapest belvárosának a szívében, az ereklyés országzászló helyén pedig még mindig ott áll a megszállók emlékműve.
Csarnai Márk
