„Honvédek! Kedves Fiaim! Karácsony estéjén, a Megváltó születésének és a családnak ünnepén, szeretettel és elismeréssel gondolok reátok. Ti ma a messzi orosz téli hidegben ünnepeltek, de idehaza minden magyar tudja, hogy a templomokban csak ezért zenghet a karácsonyi ének, mert ti áldozatos, küzdő lélekkel biztosítjátok az otthon nyugalmát. A ti itthon maradt családotok körében is kigyúl ma a fenyőkön a szeretet melegítő fénye és a magyar társadalom minden lehetőt elkövet, hogy karácsony estéjén egy kis öröm költözzék a ti otthonaitokba. Valamennyien értetek imádkozunk és hazánknak, a kereszténység ezeréves védőbástyájának igaz ügyéért. Lélekben veletek vagyok, és Isten áldását kérem harcoló honvédségünk minden tagjára!” - Ezekkel a szavakkal üzent 1942. december 24-én vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a rádió hullámhosszán keresztül azoknak a magyar honvédeknek, akik otthonaiktól távol, keleten védték a magyar hazát.
Honvédkarácsony, 1942. / Forrás: Fortepán, adományozó: Mikós Lajos
Karácsony ünnepén az egész ország szeretettel fordult a magyar királyi 2. honvéd hadsereg katonái felé, akiknek az itthon maradottak nagylelkű gyűjtést szerveztek. A leventék mozgalmat indítottak 1942 karácsonyának méltó megünneplésére, a honvédkarácsony-mozgalom megszervezésére és lebonyolítására. A levente fiúk és lányok ellátogattak a hadbavonultak hozzátartozóihoz és látogatásukról tábori lapot írtak a harctéren küzdő katonáknak. A hadiárváknak ajándékokat adtak és megérdeklődtek, hogy miben állhatnak a család segítségére. Ezek mellett szeretcsomagot is összeállítottak, amelyeket a harctérre küldtek.
A Magyar Királyi Posta jótékonysági bélyegsorozatot bocsátott ki, melyeken a fronton harcoló honvédek és a karácsonyt ábrázoló jelképek voltak láthatók.
A Magyar Királyi Posta jótékonysági bélyegsorozata / Forrás: midio.hu
Ahogy az 1914 és 1918 közötti „Nagy Háborúban”, úgy 1942-ben is igyekeztek a magyar katonák valamilyen formában megemlékezni a karácsonyról. Sok helyen az ezredparancsnokok gondoskodtak arról, hogy az állomány feljavított élelmiszeradagot, és egy-egy üveg pezsgőt is kapjon. A Vöröskereszt az ország nyugalma felett virrasztó honvédek állásaiba is eljuttatta a szeretet ahándékait. A honvédek legnagyobb örömét mégis egy-egy otthonról kapott tábori levelezőlap, vagy kisebb élelmiszercsomag jelentette, mert ha kis időre is, de közel érezték magukhoz szeretteiket.
A Magyar Királyi Honvédség a keleti hadszíntéren vívott harcainak és a front mögötti területen folytatott tevékenységének közreadására 80 évvel később is szükség van, mert még napjainkban is erősen él és hat a szocialista rendszer hagyatéka, amely a múltat végképp eltörölni szellemében ássa alá a magyar honvédek helytállásait és hőstetteit.
Jelen írás e célból íródott – egykori honvéd visszaemlékezések alapján – mindazok emlékére, akik 1942-ben családjaiktól és hazájuktól távol töltötték a Szentestét, és akik szolgálatteljesítés közben és hazájuk védelmében haltak hősi halált a Donnál. A visszaemlékezések közreadásában Babucs Zoltán hadtörténészt illeti a köszönet.
Goncsarovkán december 24-én csend és nyugalom honolt. Itt teljesített szolgálatot nemes bártfai Szabó László műszaki főhadnagy százada, az esztergomi 107. utászszázad. Katonái szerényen diszítették fel a fenyőfát, majd az ajándékozás után beszédet mondott: „Bajtársak! (...) Mi most szeretteinktől irgalmatlan messzeségben állunk a karácsonyfa fényében, mert a sors és a kötelességteljesítés így rendelte. (...) Ma este feleségetek, édesanyátok, gyermekeitek, barátaitok gondolatban itt vannak veletek. A karácsonyfa apró fényeiből az ő tekintetük sugárzik felétek. Szívből kívánom nektek, hogy a következő karácsonyt otthon érjétek meg jó erőben, egészségben, boldogságban.”
Akadtak honvédek, akik deszkából és szalmából kis betlehemi istállót készítettek, majd fehér hóköpenyt, kifordított bundát, papírból készült püspöksüveget öltöttek magukra, és betlehemesként járták végig a falut. A Mennyből az angyalt éneklő magyar katonák sok orosz civil, köztük gyermek arcára csalt mosolyt.
Betlehemező honvédek / Forrás: Fortepan, adományozó: Miklós Lajos
A magyar katonák másutt is együtt ünnepeltek az orosz lakossággal. A kecskeméti magyar királyi „Zrínyi Miklós” 7. honvéd gyalogezred a Sztarij-Oszkolhoz közeli Szalomnoje községben és környékén alakította ki szálláshelyét. Karácsonyi ünnepségükre a község orosz lakosait is meghívták. „Az ünnepségre meghívtuk a falu lakosságát. Zömmel idős férfiak jöttek el. A karácsonyfa ünnepünkön jelen volt a község idős tanítója és tanítónője családjával együtt. Előzőleg náluk én tettem látogatást. Nagyon kedves emberek voltak. Én igen sok orosz emberrel, zömmel idősekkel és lányokkal találkoztam, és megállapítottam, hogy azok mind jószívű, segítőkész emberek voltak, de szegények, csaknem nincstelenek, a szovjet áldozatai voltak” - emlékezett vissza Szabó Pál főhadnagy. Szabó Pált 1942 karácsonyán léptették elő főhadnaggyá és szabadságot engedélyeztek számára. 1943 januárjában, az utolsó szabadságos vonattal indult hazafelé.
A honvédek közül itt is voltak, akik betlehemes játékkal járták az orosz házakat. December 25-én a falu öregjei olyan karácsonyi énekekkel ajándékozták meg a honvédeket, melyeket korábban tilos volt énekelniük. Szabó László tartalékos hadnagy visszaemlékezett arra, hogy a falu orosz lakossága köszönetett mondott azért, hogy a magyar honvédek elvitték számukra a karácsonyt és a felszabadulást a bolsevizmus alól.
Orosz családokat és munkaszolgálatosokat látott vendégül a kiskunfélegyházi 37/III. zászlóalj. „Nem volt csillogó karácsonyfánk, csak ételünk, italunk. Vendégeket hívtunk. Az éhező oroszokat, háziasszonyunkat, (...) Rajtuk kívül a közelben levő munkaszolgálatosok közül 4-5 pesti zsidót. (...) Szeretettel, emberséggel fogadtuk őket, és jól is érezték magukat körünkben” - emlékezett vissza a ternovojei ünnepségre Solymosi István karpaszományos őrmester.
A kassai 21. honvéd gyalogezredhez beosztott budapesti magyar királyi „József Nádor” 2. honvéd gyalogezred mozgósított zászlóaljai külön-külön ünnepeltek. Az esztergom-tábori 32/I. zászlóalj Sirokij településen, míg a jászberényi 32/III. zászlóalj a Kolovert és Karabut között húzódó védőállásaiban töltötte a karácsonyt. A jászsági bakákat rummal ajándékozták meg olasz bajtársaik.
Török István honvéd karácsonyfa díszítés közben a III. hadtest kiképzőtáborában, Plotnyickijében / Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
Gyevica községben állomásozott a szombathelyi 35. gyalogezred. Az ezred parancsnoka, Vécsey Béla alezredes december 24-én kitüntetési ceremóniát szervezett. Ez komoly kockázatot hordozott, ugyanis az ellenséges tüzérségnek kiváló célpontot jelentettek az összegyűlt honvédek. A szovjetek hajnali támadását a magyar tüzérek viszonozták, így a kitüntetési ünnepséget nem zavarta meg ellenséges támadás. Vécsey alezredes frontnaplójában a következő sorokat jegyezte le: „A muszka, amint számítottuk is, már kora hajnalban elkezdte az állást mindenféle kaliberű jószággal verni, kénytelen voltam megkérni a tüzér komákat, hogy teremtsenek már egy kis rendet közöttük, mert én 12 órára rendeltem el az ünnepélyes dekorálást az ezredparancsnokság előtt – már amennyire itt kint ilyet lehet csinálni – s nem szeretném, ha megzavarnák ezek a mi karácsonyi ünnepünket, Hát hozzá is láttak az általuk ismert tüzelőállások lefogásához, rend is lett. A két pap, a római katolikus és protestáns az első vonalakban, a legénységi bunkerokban szolgáltatták a karácsonyi ájtatosságot. 12 órakor tele lett az ezredparancsnokság előtti árok, ez természetes is, mert eddig az ezred 7 hónapi súlyos harcok alatt a hősi halottakkal együtt 131 Bronz Vitézségi Érmet kapott eddig, én egy beadványra 83 élőnek és 13 halottnak szereztem meg a bronzot. (…) Igen sokan összegyűltek a tisztek közül is, hogy ennek a szép karácsonyi aktusnak tanúi legyenek. Úgy a tisztek, mint a legénység arcán is látszott az öröm. Egy rövid beszédet tartottam és mindenkinek kitűztem mellére a vitézségi érmet.”
A 35. gyalogezred 2. puskásszázadának parancsnoka, Bondor Vilmos hadnagy így emlékezett vissza a karácsonyi ünnepségről: „A szentestét igen hangulatossá varázsolta a frissen esett hó és a bajuszokra rászállott zúzmara. Ugyancsak zúzmara takarta a bokrok gallyait. A bunkerekben ropogott a tűz, és duplán égtek a gyertyák. A hadsereg-parancsnokság szokásosnál bőségesebb vacsorát rendelt minden honvédnek, és ráadásul fejenként két deci rumot is adtak.”
December 24-én tüzérségi támadást kapott a gyöngyösi 14/III. zászlóaljának állása is, amelyre a gyöngyösi 20/II. könnyű tábori tüzérosztály megtorló tűzzel válaszolt.
A hátország nem feledekezett meg a honvédekről - Korabeli képeslap (Babucs Zoltán hadtörténész gyűjteménye) / Forrás: Felvidék.ma
Nem volt ritka, hogy a tisztek maguk váltották le a szolgálatot teljesítő őrséget, hogy részt vehessenek az ünnepi vacsorán. Így cselekedett például Erdélyi Béla főhadnagy, a 108. hadtápzászlóalj 2. századának parancsnoka: „Délelőtt a zászlóaljtól kiküldték az országból karácsonyra érkezett szeretetcsomagokat. Este 19 órakor közös vacsorán vett részt a század. Kis beszédet mondtam, utána a kupákkal koccintottunk, s jókívánságok között megittuk a deci pálinka felét. Egy idő múlva a kapuőrséghez siettem, az őrt felszólítottam, adja át a fegyverét, és menjenek be vacsorázni. Igen szabadkozott az őrség parancsnoka, félt, talán próbára akarom tenni, de aztán meggyőztem, és fél órára átvettem a szolgálatot.”
Kemendy Géza tartalékos hadnagy, a csáktornyai 17/II. zászlóalj vonatparancsnoka is maga váltotta le az őrt álló honvédet, Stefán Jánost, aki 1943. január 24-én tűnt el Kocsatovkánál. Kemendy Géza Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál címmel megjelent visszaemlékezéseiben olvashatjuk sorait: „A legszebb ünnep, és ilyen reménytelen távolságban az otthoniaktól... Zárt rendben mentünk a kórházhoz, ahol éjféli misét mondott a lelkész. Nagy áhítattal vett részt mindenki. Látszott az arcokon, hogy mindenki otthon érzi magát, és soha nem érzett nagy átszellemültséggel énekelte: „Mennyből az angyal lejött hozzátok...” A mise után meglátogattuk Józsi bácsit, aki már mosolyogva köszönte meg a látogatást, túl volt minden bajon. Gyönyörű holdvilágos éjjel volt. Együtt értünk lakásom elé. Itt mindenkinek boldog karácsonyt kívántam még egyszer. És ekkor váratlanul, ellenállhatatlanul, egy csodálatos kényszer hatása alatt, a posztot álló Stefán János honvédhez léptem:
- Leváltom az őrségből. Adja át puskáját, tölténytáskáját. Menjen aludni. Ebben az éjszakában én őrzöm az álmukat. [...] Nagyszerű alkalom volt számot vetni ezen a csendes éjszakán: mi minden történt életemnek ezen az időben rövid, de mégis nagyon jelentős szakaszán. Mennyi bajban megőrzött az Isten, mennyi szeretet áradt felém a szűkebb és tágabb otthonból. Bizonyítéka az az 560 levél, mely között a család, a falu apraja-nagyja, diákok, leventék, régi ismerősök szeretetének megnyilatkozása sugárzik. Azért az áldozatért, melyet kötelességszerűen hoztam, mennyi csendes, halk szavú szeretet a viszonzás...! Nem kell több karácsonyt távol a hazától töltenünk, becsületes helytállásunkért mi megyünk elsőnek haza. Hozza meg ez a következő esztendő a betlehemi Kisded világot átfogó szeretetének békéjét embereim, az otthoniak, az egész magyarság részére.”
A magyar királyi 2. honvéd hadsereg karácsonya orosz földön / Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Az egyik legmegindítóbb karácsonyi készülődésre a székesfehérvári 3/III. gyalogzászlóalj állományában került sor. Erről dr. Bajor Ferenc tartalékos orvos főhadnagy tájékoztatta a Fejérmegyei Napló olvasóit: „Zászlóaljparancsnokunk karácsony előtt azt az ötletet vetette fel, hogy a zászlóalj hősi halottjainak hozzátartozói részére gyűjtsünk és karácsonyra küldjük el nekik. Így a legénység és a tisztikar teljesen önként összegyűjtött 3.500 pengőt, s ezt arányosan elosztva, karácsonyra minden hősi halott hozzátartozójának levél kíséretében elküldjük.”
A magyar királyi Szent István 3. honvéd gyalogezred tatatóvárosi 3/II. zászlóalja Dmitrijevkán került beszállásolásra. Az zászlóalj egyik tisztese, Becsák László továbbszolgáló szakaszvezető az alábbiakat jegyezte le naplójában: „Este nagy öröm ért bennünket, két deci pálinkát kaptunk. Óvári őrvezető kapott ma csomagot, az elsőt a századtól. Öröm gyúl a szívünkben. Óvári mindjárt eltöri a süteményeket, és a szakasz minden egyes tagjának ad belőle. (…) Este, isteni csuda, megyek a tiszti szállásra, hát, van karácsonyfa. Minden szakasz kapott egy kis ágat belőle. Mégis volt zöld águnk. Feldíszítettük a sajt aranyozott papírjával.”
A Szentestét a honvédek összegyűlve, tisztjeik körében, csendben töltötték, de volt olyan csapattest is, amelyik vállalkozást kísérelt meg az ellenséges vonalak irányába. A kecskeméti 37/I. zászlóalj aznap például 30-40 méterre megközelítette a szovjet állásokat.
Magyar és német tisztek karácsonya Andrejevkán. Kaltróy Antal alezredes, Péchy György főhadnagy és Bajor Emil tartalékos zászlós / Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára
Akadtak olyan honvédek is, akik karácsonykor térhettek haza szabadságra. A nagykanizsai 9. fogatolt könnyű tábori tüzérezred egyik tisztese, Garda József tüzérszakaszvezető vonata december 24-én érkezett be a lavocsnei határállomásra, ahol bajtrásaival a Kárpátok tetéjen énekelték el a Mennyből az angyalt, majd a katolikus és református tábori lelkész is megáldotta a jelenlévőket. „(...) míg élek, megmarad az emlékemben. Én akkor csak azokat az átszellemült arcokat láttam, ahogyan egyesek az ég felé fordulva, mások a karácsonyfát nézve énekeltek, mint a megszállottak, mindenik beleszőve saját érzéseit, gondolatait. A többiek, akik kifelé mentek a frontra, búcsúztak a hazájuktól, hozzátartozóiktól. Amikor az éneket befejeztük, látom, hogy a vonat lépcsőjén mellettem álló katona felfelé néz az égre, amely gyönyörű, tiszta téli éjszakai ég volt, és amelyen a csillagok olyan nagyoknak és olyan közelinek tűntek, mintha az ember kézzel megfoghatná őket, és úgy ragyogtak, hogy én még ilyen ragyogó csillagokat sohasem láttam. A mellettem álló bajtársam megszólal, és az ég felé nézve azt mondja: Még sohasem éreztem magamat ilyen közel az Istenhez, mint most” - emlékezett vissza Garda József.
Honvédek karácsonyi ünnepsége / Forrás: Fortepan, adományozó: Gergelyi Béla
1942 karácsonyán mindannyian szerető szívvel gondoltak haza, akik a Kárpátok fenyőitől és szeretteiktől távol töltötték a szentestét. Sokan hittel bíztak abban, hogy hamarosan hazatérhetnek. Nem tudták, hogy 1943 januárja sokuk számára végzetes lesz. Hősök voltak mindannyian. A kötelességteljesítés, a helytállás és a bajtársiasság hősei.
Csarnai Márk
Források:
Babucs Zoltán: Frontkarácsony a Don-kanyarban
Babucs Zoltán: Karácsony és szilveszter a Don-kanyarban
Babucs Zoltán: Reményteli karácsony és szilveszter a Donnál
György Sándor: „Kacagva, dalolva lesuhant a béke” - Karácsony a Don partján
Kemendy Géza: Harctéri emlékeim, 1942-1943. A magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. zászlóalja a Donnál. Zalaegerszeg, Zala Megyei Levéltár, 2012. 167. o.
