A gyászos emlékezetű 1920-as esztendő után úgy tűnt a tragédia újabb felvonásával kell szembenéznie az országnak. Az antant döntése értelmében, 1921. augusztus 29-én, a szintén gyászos emléket idéző mohácsi csata 395. évfordulján kellett Sopront átadni Ausztriának. Voltak azonban olyanok, akik szembe mertek szállni a döntéssel és nem kevesebbet, mint az életület tették fel arra, hogy az addigi igazságtalanságokat ne tetézzék még egy újabbal. Ők voltak a Rongyos Gárda önkéntesei.
Magyarország a magyaroké. Magyarország határai nem a maiak, hanem a háború előttiek. Ezekért és magyar fajunkért készek vagyunk bármelyik pillanatban életünket adni. … Harcolunk a nemzetközi, országvesztő vörös uralom ellen. Harcolunk az istentelen és hazátlan rombolók ellen… A pacifizmus csak álmodozás – amennyi a fegyvered, annyi az országod és a kenyered. … A magyar élet minden síkján magyarok legyenek a vezetők.
Ezen gondolat mentén hívta életre Kecskemét melletti tanyáján 1919 tavaszán Héjjas Iván a Rongyos Gárdát. Tagjai frontot megjárt katonák, gazdalegények, napszámosok és a Székely Hadosztály maradékai voltak. Céljuk a haza megvédése volt a kommün vérgőzös diktatúrájától és a román területrablóktól.
Toborzóterepük a Duna-Tisza köze volt. Nem ok nélkül. Ez a vidék volt ugyanis a tanácsköztársaság alatt kitört ellenforradalmi felkelés központja, melyet Szamuely Tibor és terrorlegényei kegyetlenül megtoroltak.
Az önszerveződő alakulat társadalmi származástól függetlenül egyesített időst és fiatalt egy közös cél érdekében. Az igazi hősiességet azonban 1921 augusztusában cselekedték meg.
Az antant döntéshozói 1919-ben úgy határoztak, hogy a „vörös Bécsnek” vetik oda Magyarország nyugati végeit, miután Ausztria bejelentette területi igényét, ahelyett, hogy a saját földjét, Dél-Tirolt védte volna meg. Megtehették, hiszen Károlyi Mihály már 1918-ban leszereltette a honvédséget, kiszolgáltatott helyzetbe hozva ezzel az országot. Az egyetlen ütőképes fegyveres erő, a Székely Hadosztály ellátását akadályozták, míg a kommün egyenesen ellenséget látott a frontot megjárt székelyekben, akik hónapokon keresztül minden nehézség dacára védték a hátországot a románoktól.
Sopront 1921. augusztus 29-én kellett átadni az osztrákoknak. A hivatalok kiürítették az átadandó területeket, és a Nemzeti Hadsereg is kivonult. A kiürítés azért talán a legfájóbb és egyben megalázó, mert amíg pl. a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék 1918 óta megszállás alatt állt, addig Nyugat-Magyarországon egyetlenegy osztrák fegyveres sem tartózkodott. A nyugati területeinket ráadásul nem egy győztes országnak kellett átadni, hanem a vesztes Ausztriának.
Az osztrák csendőrök augusztus 28-án lépték át a történelmi határt, ám a Rongyos Gárda önkéntesei Ágfalvánál – Francia Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt – meglepetésszerű tüzet nyitottak rájuk, és visszavonulásra kényszerítették őket. Fegyvereik tűzerejét a fürstenfeldi (fölöstömi) fegyverraktárból zsákmányolt fegyverek adták. Ezzel kezdetét vette a nyugat-magyarországi felkelés, az osztrák betolakodók elleni küzdelem. Az ágfalvi csatában harcoló Maderspach Viktor 1916-ban szerzett magának hírnevet, amikor az Erdélybe betörő románokkal szemben gerillacsapatot szervezett, és a Kudzsiri- havasokban, a Retyezát és Páring hegységekben, valamint a Vulkán hegységben vette fel a küzdelmet.
Nyugat-magyarországi felkelők Sopronban. / Forrás: Wikipédia
Ágfalvánál halt hősi halált ifj. Baracsi László, aki hátrahagyta hentesmesteri állását, hogy harcoljon Nyugat-Magyarországért. Emlékművét 1929. szeptember 8-án leplezték le. Az avatáson Bossányi Árpád magyarkeresztúri plébános az alábbi szavakkal méltatta Baracsi példamutatását:
Baracsi László! Ki vagy te, kinek sírjába millió sóhaj áll, kinek fejfája fölött imádság és áldás ölelkezik, kinek emléke előtt egy ezeréves múltú nemzet leborul, kihez elzarándokoltunk mi bús magyarok, hogy áldott poraid fölött sírjunk és belekacagjunk a vigasztalan éjbe, hogy lesz, lesz atyáink Istenére esküszünk, hogy lesz magyar feltámadás!
Baracsi László emklékműve Ágfalván / Forrás: Köztérkép
Az ágfalvi csata emlékműve a soproni parkerdőben / Forrás: mapio.net
A Rongyos Gárda az ágfalvi ütközetet követően sorra aratta győzelmeit Alhónál (augusztus 29-én és 31-én), Felsőőrött (augusztus 30-án), Pinkafőn (augusztus 31-én), Pörgölényen (szeptember 4-ről 5-re virradóra), az ezeréves magyar határ mentén fekvő alsó-ausztriai Kirchschlagnál és Gyanafalvánál (szeptember 5-én). Ausztria szeptember 8-án ismét megkísérelte Sopron elfoglalását, azonban a felkelők a második ágfalvi ütközetben – az Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csendőreitől kapott fegyverek segítségével – újfent megfutamították a túlerőben lévő osztrák alakulatokat. A győzelem végleg megmentette Sopront a megszállástól. Szeptember 24-én Héjjas Iván és Winter-Latzay György százados csapatai felszabadították Császárkőbányát, amelynek elfoglalására az osztrákok három nappal később – Lajtasomorja irányából – sikertelen kísérletet tettek.
Másfél hónap elszánt küzdelem után a Rongyos Gárda végül – a helyi lakosság támogatásával – a történelmi határon kívülre szorította az osztrákokat. Egy maroknyi hős, akik nem voltak hajlandóak feladni városainkat és falvainkat.
Prónay Pál kitartott azon szándéka mellett, hogy megmenti a nyugati végeket, nem vonul ki a területről, és nem adja át azt Ausztriának. Ezért 1921. október 4-én a felsőőri katolikus templom előtti téren kikiáltotta a Lajtabánságot, amelynek élére mint lajtai bán került. A nyugat-magyarországi felkelők ezzel hivatalosan is kinyilvánították a trianoni diktátum megtagadását. A többi, hasonlóan rövid életű állammal ellentétben a Lajtabánság nem azért jött létre, hogy egy újabb darabot kiszakítsanak Magyarországból. Éppen ellenkezőleg, azért született, hogy Magyarország ne csonkulhasson tovább.
A Felsőőrött tartott alkotmányozó gyűlésen az alábbiakat mondotta:
Ebben a pillanatban az Ausztriának ítélt Nyugatmagyarország minden községe úgy Moson-, mint Sopron- és Vas vármegyében összegyűlve várja sorsának jobbrafordulását. Magyarországtól elszakította ezt az ezer éve békességben vele tartó magyar, német és horvát anyanyelvű népet a rövidlátó trianoni béke. Egyetlen község sem kívánja, hogy a kommunista Ausztriához csatoltassék. Legyen tehát Nyugatmagyarország független és önálló.
Lajtabánság zászalaja / Forrás: Wikipédia
A vállalkozás nem volt hasztalan. A velencei egyezmény rögzítette, hogy Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazásnak kell döntenie. 1921. december 14-16-án Sopron, Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva „az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett tanúbizonyságot.” Sopron és környéke magyar maradt. Mindez nem valósult volna meg a nyugat-magyarországi felkelés és a Lajtabánság nélkül.
Nem lehet úgy méltatni Sopron hűségét, hogy közben ne ismernénk el a Rongyos Gárda hősiességét. Hiába írtak róluk 1945 után megszégyenítően, a vörösterror tombolását követő rendteremtés és felelősségre vonás démonizálásával, nélkülük Sopron ma Ödenburg lenne. Ahogy Gévay-Wolf Lajos, Sopron vármegye egykori alispánja is fogalmazott 1929-ben:
Ha nem lett volna augusztus 28., nem lehetett volna december 14. sem.
A nyugat-magyarországi-, a balassagyarmati- (1919) és a szomoróci (1920) felkelés példa volt arra, hogy ahol van akarat és tettrekészség, ott eredmény is lesz.
Dicsőség a Rongyos Gárdának!
Csarnai Márk
Felhasznált irodalom:
A Haza ifjú Hősei. Magyar Patrióták Közössége, Budapest, 2020.
Bálint István János (szerk.): A rongyos gárda harcai 1919-1939. Magyar Hàz, Budapest, 1999.
Hajagos Csaba (szerk.): Akik bátrak és hősök voltak - Honvédelem és nemzeti ellenállás az első világégés utáni Magyarországon (1919-1939). Magyar Patrióták Közössége, Budapest, 2020.
Dr. Héjjas Jenő: A nyugat-magyarországi felkelés. Magyar Ház, Budapest, 2006.
Pintér György: Piros pajzson kettőskereszt - Történet a nyugat-magyarországi felkelés idejéből. Szülőföld Könyvkiadó, Gencsapáti, 2021.
