Az 1920 és 1945 közötti negyedszázadunk a kommunista történelemszemléletnek köszönhetően démonizálva lett. A „Horthy-fasizmus” megnevezés mind a mai napig rá van égve az 1945 előtti történelmünkre. Ez a szemlélet azt a célt szolgálta, hogy kiradírozza a nemzeti emlékezetből azt a korszakot, amelynek meg voltak ugyan a hibái, de kétségkívül magyar volt, amely soha nem mondott le az elszakított nemzetrészekről, kiemelt figyelmet fordított az ifjúság egészséges szellemi- és fizikai nevelésére, valamint kitermelte magából azokat a politikai szereplőket és államférfiakat, akik egy valódi emberi nagyságot képviseltek.
A Horthy-korszak egyoldalú megbélyegzése a bűnös nemzet hamis mítoszának elterjedését eredményezte. A hazug propagandával megvezetett – és a fizikai, vagy verbális terrorral megfélemlített – öngyűlölő embert mindig könnyű elnyomni. Ezzel tisztába voltak azok is, akik a szovjet megszállást követően „az ország új urai” lettek.
E sorok írójának számára azonban az 1919-es kommün bukását-, valamint a trianoni országcsonktást követő két és fél évtized a magyar feltámadás és az ország talpra állításának az időszakát jelenteni. Azokat az évtizedeket, amikor Klebelsberg Kuno kultuszminiszteri regnálása alatt csökkent az analfabétizmus, nőtt az írni és olvasni tudók száma; Imrédy Béla miniszterelnöksége idején szociális és gazdasági fellendülés indult meg az országban; a Magyar Királyi Csendőrség éberen őrködött a vidék közbiztonsága felett; elszakított magyar területek kerültek vissza; valamint létrejöhetett az ütőképes honvédség kialakítását elősegítő és munkahelyeket teremtő Győri program.
Jelen írás abba igyekszik betekintést nyújtani, hogy nyolcvanöt évvel ezelőtt mit jelentett a nemzetmegtartó kereszténység, I. Szent István és az általa létrejött, majd közép- és nagyhatalommá emelkedett Magyar Királyság öröksége.
Az 1938-as esztendő sorsfordító volt a magyarság számára. Magyarország a bledi egyezménnyel visszanyerte fegyverkezési egyenjogúságát, a Darányi Kálmán miniszterelnök által meghirdetett Győri programmal megindult a Magyar Királyi Honvédség minőségi és mennyiségi fejlesztése, az első bécsi döntéssél megvalósult a vértelen revízió első mozzanata, és Budapest is ekkor adott otthont a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszusnak, amely Szent István megdicsőülésének 900 éves jubileumára esett.
A Szent István-évet Dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök ünnepi beszéde nyitotta meg 1938. június 25-én:
Önmagát becsüli meg a nemzet, amely nagyjait tiszteli és a jelen gondjait feledni tudja, hogy a múltat ünnepelje. Negyvenkét esztendeje, hogy ez a nemzet ünnepévet szentelt a legendás honszerző Árpád emlékének és most ismét ily ünnepi esztendő virradt ránk, amely a birodalomalapítő szent király emlékét idézi és egyesíti a nemzet minden fiát minden idők legnagyobb magyar államférfiának tiszteletében…
Az országra kényszerített trianoni igazságtalanság után tizennyolc évvel a nemzet újra emelt fővel járt, jottányit sem engedve abból a történelmi hivatástudatából, amelyet ezer esztendőn át következetesen képviselt a Kárpátok között.
Szent István király jubileuma egyet jelentett a Szent Korona országainak újraegyesítésének szándékával. Ennek az egész országot átfogó ünnepségsorozatnak a kiemelt helyszíne az egykori koronázó város, Székesfehévár volt. 1038-ban itt helyezték örök nyugalomra állam- és egyházszervező királyunkat, és halála után negyvenöt esztendővel – Szent László jóvoltából – itt is avatták szentté.
1938. augusztus 18-án Szent István emlékének megörökítése céljából Székesfehérvár városában – a Szent István alapította törvénynapok székhelyén – ült össze az Országgyűlés, amelyről „az Országgyűlésnek Szent István király emlékére Székesfehérvárott tartandó üléséről” született 1938. évi XXIV. törvénycikk első paragrafusa rendelkezett:
Az országgyűlés két Háza Szent István király emlékére, halálának kilencszázadik évfordulója alkalmából, az 1938. év augusztus hava 18. napján Székesfehérvárott tart ünnepélyes együttes ülést, ahol Szent István a királyi törvénynapokat tartotta, s amely város a királyi törvénynapokból kifejlődött Árpád-kori országgyűlések székhelye volt.
Dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök és vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a székesfehérvári Országgyűlésen
A székesfehérvári ünnepélyes együttes ülés egyetlen tárgya ama törvény megalkotása volt, amelyben a hálás magyar nemzet Szent István király emlékét megörökíti. A javaslatot Imrédy Béla terjesztette be.
A kihelyezett Országgyűlés ekkor alkotta meg az 1938. évi XXXIII. törvényt „Szent István király dicső emlékének megörökítéséről”, amely augusztus 20-át, István király szentté avatásának napját nemzeti ünneppé nyilvánította.
A városháza udvarán megtartott kiemelt országgyűlést még két jelentős esemény előzte meg. Május 22-én Székesfehérvárott zajlott a vitézavatás – amely az utolsó ünnepélyes beiktatás volt –, és a város volt a Szent Jobb országjáró körútjának második állomása.
Vitézavatás
A Szent Jobbot szállító Aranyvonat
A Szent István emlékét megörökítő törvényjavaslatot össznemzeti mivolta miatt a protestáns felekezetek is üdvözölték, melynek Ravasz László református püspök felsőházi ünnepi felszólalásában adott hangot.
Augusztus 20-a keresztény és nemzeti jellegét a kommunista vezetők a „múltat végképp eltörölni” szellemében szüntették meg. 1949-ben erre a napra időzítették a magyarságra kényszerített szovjet mintájú alkotmány hatályba lépését, amely negyven éven át az „alkotmány ünnepe” néven tagadta meg Szent István örökségét. A magyarság azonban sosem ismerte el történelmi alkotmányának a felfüggesztését, mert az egy idegen megszállás következménye volt, ezért az 1949. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát sem ismerte el.
A nemzet számára augusztus 20-a mindig is Szent István király és a keresztény magyar állam megszervezésének a napja volt.
Csarnai Márk
