Vitéz nagybányai Horthy Miklós történelmi szerepét az elmúlt évtizedekben sokan negatívan láttattak, ezért a jelenlegi írás egy másik nézőpontból vizsgálja meg ezt a kérdést, kormányzóvá választásának évfordulóján.

Az országgyarapítások  időszaka - A magyar feltámadás évei 

A trianoni országcsonkítás egy olyan sokk volt, amely az akkori magyar nemzedéket megnyomorította, habár bízott a hőn áhított feltámadásban és nem mondott le egykori területeinek – legalább az etnikai alapon történő – visszaszerzéséről.

A vértelen igazságtétel első mozzanata 1938-ban valósult meg. A müncheni konferencián Franciaország és Nagy-Britannia a magyar-csehszlovák határvita kérdésében előre elfogadta a német-olasz bíráskodást, amely a Felvidék déli és a Kárpátalja délkeleti részét hazánknak ítélték. Az első bécsi döntés így gyakorlatilag négyhatalmi döntés nyomán született meg. Ez a revíziós politika határozottságának volt köszönhető, mert a magyar kormány az október 8-13. közötti komáromi tárgyalások után sem mondott le a Felvidék magyar többségű részeiről. A tárgyalás eredményeként 1938. október 11-én Ipolyság és Sátoraljaújhely-Gyártelep visszatért Magyarországhoz, de a további területátadással kapcsolatos tárgyalások megfeneklettek, ezért Magyarország október 20-án nemzetközi döntőbíráskodást kért, amelyet október 26-án Csehszlovákia is elfogadott.  Az első bécsi döntésnek köszönhetően 7 vasércbánya került vissza Magyarországhoz, erőteljes javulás állt be a fa, a só és az élelmiszer-ellátás terén. Mindezek mellett az ellenséges kisantant vasgyűrűje meggyengült és érezhetően csökkent a román és a délszláv nyomás is.   

1938-ban elindult az ütőképes honvédség kialakítását elősegítő győri program, amely 1939-ben és 1941-ben meghozta az eredményét. A Magyar Királyi Honvédség 1939 tavaszán – a határsértésekre és a magyarellenes atrocitásokra adott válaszként – napok alatt visszavívta Kárpátalját, majd a magyar-szlovák kis háborúban – az Ung völgyének nyugatról történő biztosítása érdekében – sikeresen foglalt vissza 1.697 km²-t.

A honvédség 1941 tavaszán újabb elcsatolt területet szabadított fel. 1941. április 10-én Horvátország függetlenségével Jugoszlávia széthullott. Ennek értelmében az 1940-ben kötött jugoszláv-magyar örökbarátsági szerződés is érvényét vesztette. Mindazonáltal a Cvetković-kormány, amelyik Magyarországgal aláírta a megállapodást, 1941. április 11-én már nem volt hivatalban, mert Dušan Simović tábornok – brit támogatással – megpuccsolta. 

A délvidéki magyarság védelmében – okkal tartva attól, hogy a széthulló Jugoszlávia magával rántja a területén élő magyarokat – a magyar csapatok április 11-én megindultak az elszakított déli területek birtokbavételére. A honvédek néhány nap leforgása alatt – sokszor elszánt harcot vívva – 23 év után hazahozták a bácskai, baranyai és Mura menti országrészeket.

A Délvidék felszabadítását megelőző évben került kihirdetésre az újabb vértelen igazságtétel, a második bécsi döntés. Észak-Erdély – benne a színmagyar Székelyföld – visszacsatolását az eredménytelenül zárult szörényvári magyar-román tárgyalások előzték meg. Magyarország erélyes fellépése arra ösztönözte Romániát, hogy német-olasz döntőbíráskodást kérjen, amelyet Magyarország is elfogadott.

1938 és 1941 között a Magyar Királyság területe 172.149 km²-re, lakossága pedig 14,7 millió főre növekedett. A Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része 1941-re a határok közé került. A területi visszacsatolások eredményeként Magyarország közép-európai hatalommá növekedett. Húsz évvel korábban Magyarország még egy területében megcsonkított, ellenséges államokkal körülvett ország volt, minimális mozgástérrel és mindössze 35 ezer fős haderővel. Méltán lehetünk büszkék azokra az eredményekre, melyeket az ország 1938 és 1941 között elért.

Magyarország 1941-es határai / Forrás: Pinterest 

A területgyarapodásokat a magyar revíziós politika öntudatossága és a hadseregfejlesztés teremtette meg. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg egy olyan országvezetés nélkül, amely Trianon után zászlajára tűzte a magyar feltámadás ügyét. Egy erős, a nemzet érdekeit szem előtt tartó vezetés nélkül nem sikerült volna stabilizálni az országot az 1918-1919-es belpolitikai zűrzavar és a trianoni országcsonkítás után. Egy gyenge, önazonosságát feladó ország pedig nem tudta volna a nemzetközi színtéren érvényesíteni az érdekeit. 

A revíziós sikerek a vesztes háború miatt ugyan átmenetiek voltak, de nem voltak hasztalanok. Bizonyosságot nyert ugyanis, hogy a trianoni diktátum rendelkezései sem kőbe vésettek, másrészt pedig lelkierőt adott a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék magyarjainak, amely minden nehézségen átsegítette őket az elmúlt évtizedekben. Az, hogy a Kárpátok között még ma is hallani magyar szót, ahhoz hozzájárult az, hogy ha csak néhány esztendőre is, de az igaztalanul elvett területeink jelentős részei visszatérhettek.

Horthy kormányzóvá választása – másfél év belpolitikai zűrzavar után – a történelmi jogfolytonosság visszaállítását is jelentette.

Sok vád hangzott el az elmúlt évtizedekben az úgynevezett zsidótörvényekről, hogy Magyarország a tengelyhatalmak oldalára állt és 1939-ben csatlakozott az Antikomintern Paktumhoz. 

Az 1920-as években a kisantant államok szorításában vergődő, teljesen elszigetelt trianoni Magyarország érthető módon azon hatalmakkal kereste a kapcsolatot, amelyek elvetették a versailles-i diktátumot. Magyarországot semmilyen agresszív területszerző szándék nem vezérelte, csupán azt kívánta visszaszerezni. 

Az Antikomintern Paktum a Szovjetunió és a Kommunista Internacionálé (Komintern) politikai tevékenységének ellensúlyozására született meg. A Komintern ugyanis Moszkvából irányította az egyes országok kommunista pártjainak bomlasztó tevékenységeit. A tanácsköztársaság negatív tapasztalatai miatt hiba akár megkérdőjelezni, akár elítélni az antikommunista szemléletet. A kommunista mozgalmat az állami és társadalmi rend védelme miatt helyezte törvényen kívül az 1921. évi III. törvénycikk.

Az 1938. évi XV. törvénycikk pedig az értelmiségi pályákon akarta elősegíteni a magyarok elhelyezkedését. Kétségtelen, hogy ez a törvény egyeseket kedvezőtlenül érintett, azonban az ország lakosságának a mindössze 6%-át kitevő zsidóság aránytalanul felül volt prezentálva az értelmiségi pályákon, ez pedig a magyar középosztályt hozta hátrányos helyzetbe. Mindazonáltal a törvény mentességet adott az első világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzett zsidók, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kikeresztelkedettek, valamint gyermekeik számára.

Ezeket a döntéseket azonban hiba nem az adott kor keretrendszeréből értékelni, hanem egy nagyon kényelmes, elfogult nézetrendszerből szemlélni.

Horthy nélkül nincs Klebelsberg, Klebelsberg nélkül nincs talpraállás

A Horthy-korszakot 1945-től kezdve szüntelenül becsmérlők évtizedeken át elhallgatták, hogy Klebelsberg Kunó minisztersége alatt a magyar kultúra és az oktatás a fénykorát élte.

A népiskolákkal együtt növekedett a tanítók és az iskolába járók száma, ezzel együtt pedig jelentősen visszaszorult az analfabétizmus.

Ezekben az esztendőkben alakultak meg a külföldi magyar intézetek is. Megnyílt a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet és a Bécsi Magyar Történeti Intézet. Újjáalakult a Római Magyar Történeti Intézetet, amely lehetővé tette a magyar vonatkozású levéltári források kutatását, és Berlinben, Bécsben, illetve Rómában is létrejött a Collegium Hungaricum.

Az ifjúság nevelése kiemelt szempont volt, különösen a sportoktatás terén. Ekkor alapították meg a Testnevelési Főiskolát, az iskolákban pedig bevezették a mindennapos tornaórákat. Trianon után a katonai kiképzés gyakorlatilag teljesen ellehetetlenült. A politikai és a katonai vezetés előrelátóan felismerte, hogy egy ilyen helyzetben a honvédségi előképzés egyik egyik legmegfelelőbb eszköze a testnevelés és a sport. 

Klebelsberg Kunó nélkül nem lett volna talpraállás az országcsonkítás után, Klebelsberg pedig nem lett volna miniszter a Horthy-korszak nélkül.

A kultuszminiszter bölcsen ismerte fel, hogy a magyarságnak vissza kell adni a nemzeti önbecsülését, és elő kell segíteni az öntudatra ébredését. Tudta, hogy a Trianon okozta traumából a magyar kultúra, az oktatás és a tudomány jelent kiutat, ezért a trianoni trauma ellenére is optimistaként tekintett a jövőbe, mert tisztában volt azzal, hogy pesszimizmussal egy nemzet sem tud felemelkedni.

Hosszasan lehetne sorolni azokat az eredményeket, amelyek ebben a korszakban valósultak meg.

Az 1920 és 1945 közötti negyedszázadunk a kommunista történelemszemléletnek köszönhetően démonizálva lett. A „Horthy-fasizmus” megnevezés mind a mai napig rá van égve az 1945 előtti történelmünkre. Ez a szemlélet azt a célt szolgálta, hogy kiradírozza a nemzeti emlékezetből azt a korszakot, amelynek voltak ugyan hiányosságai, de kétségkívül magyar volt, amely soha nem mondott le az elszakított nemzetrészekről, kiemelt figyelmet fordított az ifjúság egészséges szellemi- és fizikai nevelésére, valamint kitermelte magából azokat a politikai szereplőket és államférfiakat, akik egy valódi emberi nagyságot képviseltek.

A Horthy-korszak egyoldalú megbélyegzése a bűnös nemzet hamis mítoszának elterjedését eredményezte. A hazug propagandával megvezetett – és a fizikai, vagy verbális terrorral megfélemlített – öngyűlölő embert mindig könnyű elnyomni. Ezzel tisztába voltak azok is, akik a szovjet megszállást követően „az ország új urai” lettek.

Ugyan a „rendszerváltással” jött egyfajta enyhülés, és jelentek meg olyan munkák, amelyek árnyaltabban szólnak Horthy Miklós szerepéről, ám a korszak vívmányainak – különösen a fentebb ismertetett revíziós eredmények – elismerése még ma is szalonképtelennek számít a közgondolkodásban. Ez pedig annak a jele, hogy az 1945 utáni destruktív történelemszemlélet még mindig jelen van a közgondolkodásban.

E sorok szerzőjének számára azonban az 1919-es kommün bukását-, valamint a trianoni országcsonkítást követő két és fél évtized a magyar feltámadás és az ország talpra állításának az időszakát jelenteni. Azokat az évtizedeket, amikor elszakított magyar területek kerültek vissza; Klebelsberg Kuno, majd Hóman Bálint kultuszminiszteri regnálása alatt prosperált a magyar oktatás és a kultúrpolitika; Imrédy Béla miniszterelnöksége idején szociális és gazdasági fellendülés indult meg az országban; a győri program munkahelyeket teremtett, valamint a Magyar Királyi Csendőrség éberen őrködött a vidék közbiztonsága felett – amely (nem túlzás) sokkal jobb volt, mint napjainkban.  

Csarnai Márk